Egy közlekedő pad nyerte a Ford „Okos Mobilitás” kihívását
2021.07.27
A pad / robogó kombináció megváltoztathatja az emberek közlekedését a városokban!
Folyamatosan változnak a városokban a közlekedési szokások. Az emberek egyre inkább gyalogolnak, kerékpároznak, vagy robogókkal érik el a végcélt. Egyre nagyobb az igény az utcai pihenő padokra is, ahol a sétálgató emberek megpihenhetnek egy kicsit.
Két tervező hallgató:
Corentin Janel és
Guillaume Innocenti érdekes ötlettel álltak elő –
megtervezték a „TOD” nevű, „beszélgetünk vagy vezetünk” szlogennek ellátott közlek4edő padot.
Ez az ötlet nyerte el idén a Ford Fund okos mobilitási kihívását - és 12 500 fontot (14 600 eurót) íatéltek meg az alkotók számára, amelyek a projekt megvalósítására költhetnek.
A
Ford Fund, a vállalat alapítványa, valamint az Egyesült Királyságban működő
Royal College of Art együttes szervezésében meghirdetett kihívásban résztvevő hallgatók olyan ötletekkel álltak elő, amelyek fenntartható városi mobilitási megoldásokat kínálnak és a közösség javát szolgálják.
"
A közlekedő pad remek példa arra, hogy a tervezés miképp segítheti a városok optimális forgalmának kialakítását, ugyanakkor ez valami szórakoztató, praktikus és multifunkcionális is egyben." -
mondta Amko Leenarts, a Ford of Europe formatervezési igazgatója. "
Ez egy okos megoldás arra, hogy a mobilitást a város részévé tegyük, ösztönözzük az embereket az interakcióra, és lehetővé tegyük az emberek számára, hogy teljesen új módon tapasztalják meg a városokban a közlekedést."
A „TOD” egy adaptív rendszer, statikus és mobil üzemmóddal. Statikus üzemmódban ez tényleg egy pihenő pad, amely meghosszabbítható három ember ülhet rajta egymás mellett. A kiegészítők, például a székek és a sarkok, egyszerűen hozzáadhatók egy plug-in készletrendszer használatával, míg egy lapos négyzet két különálló padhoz csatlakoztatható egy közhös piknikasztal kialakításához.
Mobil üzemmódban a robogón legfeljebb két ember utazhat, maximális sebessége 20 km/h. A középső részen kialakítottak egy helyet a poggyászok számára, míg a hátul és oldalt található rögzítő övek lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy kisebb, vagy hosszabb méretű tárgyak szállítása is megoldható legyen. A felhasználók a dedikált alkalmazás segítségével megkereshetnek és lefoglalhatnak egy padot vagyis egyben egy közlekedésre alkalmas robogót.
„
Olyan közösségi szolgáltatást akartunk létrehozni, amely alkalmazkodik a felhasználókhoz, a valós városi élethez. A kihívást megnyerve nagyon bízunk abban, hogy lehetővé válhat a prototípus megépítése, és az elképzelésünk így végül valósággá válhat. A teljes méretű prototípus megépítésével lehetővé válik számunkra, hogy átgondoljuk a megépítéshez felhasználandó legoptimálisabb anyagokat, és a folyamatot.”-
mondta el Janel és Innocenti a két díjnyertes tervező..
A Ford Alap 5000 fontot (5840 eurót) ítélt meg a második helyezett „Cardiac Patrol” elnevezésű ötletnek, amely a magángépjárművek automatikus vészhelyzeti defibrillátorral történő felszerelésére irányul. A harmadik helyezett pedig a „Communi-T” lett, egy interaktív jármű, amely segíthet a hajléktalan embereken és a rászorultakon az utcákon.
Forrás: Ford Europe