A Ford Transit már 60 éve bizonyítottan a zenekarok és bankrablók kedvence
2025.11.25
Ma beszállni egy 1965-ös Ford Transit modellbe olyan, mintha egy kerekeken guruló időkapszulába léptünk volna.
Felejtsük el a modern high-tech csecsebecséket, mint a navigáció és az érintőképernyő. Itt csak egy kormánykereket, egy nagy, krómozott sebességmérő tárcsát és egy vaskos fűtésvezérlőt találhatunk. Kapaszkodj meg, még rádió se, volt benne.
Az úton elindulva vele sem lesz jobb a helyzet: zörög, csattog és időnként kiugrik üresbe az éppen aktuális sebességfokozatból...
Nyugtalanító módon nem volt benne biztonsági öv sem, az ülés is riasztóan hajlamos volt csúszkálni alattad és a fékek sem voltak igazán profik benne.
Ma már nagyon nehéz elképzelni, hogy ez az öreg gép valaha is a legmodernebb volt a piacon.
Mégis, amikor az eredeti Transit 1965. augusztus 9-én legördült a Ford Langley-i (Berkshire) gyárának gyártósoráról, az akkori évek csúcsmodellje volt.
A kor mércéje szerint persze figyelemre méltóan tágas volt, erőteljes és praktikus, kényelmes, mindezen túl jó kezelhetőséggel rendelkezett, és a meglévő furgonokat - például a Morris J4-et is -, erősen leelőzte.
Az elmúlt 60 év során a Transitot sokszor áttervezték, de maga a márka továbbra is erős maradt, sőt számos kisvállalkozás alapkellékévé vált, még egy olyan korban is, amikor a „fehér furgonok” szinte fillérekbe kerülnek, és a piac tele van versenytársakkal.
Ez ma a világ legkelendőbb furgonja – és eddig több mint 13 millió darab készült el belőle.
„Sok ikonikus autó létezik: a Morris Minor, a Mini, a Land Rover, a VW Beetle, de csak egy ikonikus furgon van, ez pedig a Ford Transit.” – mondta Edmund King, az AA elnöke.
„Valószínűleg ez az egyetlen furgon, amelyet az emberek igazán ismernek”.
Eredetileg a Ford brit és német mérnökeinek együttműködésében született, és elsősorban a brit és európai piacokra szánt Transitot úgy tervezték, hogy a lehető legsokoldalúbb legyen.
Gyorsan alapmodellé vált a kereskedők, köztük az építőmunkások, ácsok, villanyszerelők és kézbesítők, futárok körében.
Mindezen túl vonzó lett mások számára is, akik tágas, olcsó közlekedési eszközt kerestek – beleértve a feltörekvő rockzenekarokat is. Szinte egyfajta beavatási szertartás volt. Közéjük sorolhatjuk az olyan legendákat, mint pl. a Black Sabbath, a Led Zeppelin, a The Damned, a Small Faces és a Slade is.
„Ez a modell maga volt a szabadság, hogy oda mehess, ahová akarsz, és amikor csak akarsz. A benzin sokkal olcsóbb volt, mint most.” – mondta Peter Lee, a Transit Van Club alapítója.
„Spanyolországban kötöttem ki, 13 hónapig éltem egy ilyenben hippiként egy eperfarmon, majd visszatértem és vállalkozást indítottam. Mielőtt megkérdeznéd, igen végül 180 munkásom volt, akik 28 ilyen Transit furgonban laktak.”
A Transit sebessége és raktere persze a törvény másik oldalán állóknak is tetszett.
A történet szerint 1972-ben egy Metropolitan Police szóvivője azt állította, hogy a bankrablások 95%-ában Transitokat használtak, hozzátéve, hogy sebessége és raktere miatt tökéletes menekülőjárművé vált. Meg is jegyezték, hogy ez tette „Nagy-Britannia legkeresettebb furgonjává”.
Eközben világhírűvé vált az erőszakos „fehér furgonos férfi” sztereotípiája, akit Jonathan Leake, a Sunday Times riportere 1997-ben úgy határozott meg, mint „egy tetovált faj, gyakran cigarettával a szájában, aki hajlamos villogtatni a fényszóróit, amikor áldozatára veti magát.”, itt ő nem kifejezetten a Transit-vezetőkre célzott.
De tekintve, hogy hányan voltak akkoriban az utakon, joggal feltételezhető, hogy érintettek voltak.
Ma már Törökországban készül
Közel fél évszázadon át a Transitokat Nagy-Britanniában gyártották – először Langley-ben, majd egy Southampton melletti gyárban. Ez azonban 2013-ban bezárt, mivel a Ford Törökországba helyezte át a termelést, ahol állításuk szerint a költségek „jelentősen alacsonyabbak”. Ez egy vitatott lépés volt, amely miatt több száz alkalmazott vált munkanélkülivé. A szakszervezetek „árulásnak” is nevezték.
A Ford ma is kiemeli a Transit brit örökségét és még mindig folyik is itt a munka, különösen az essexi Duntonban található brit központban.
„Dunton a Transit otthona!” – állítja Lisa Brankin, a Ford of Britain ügyvezető igazgatója.
„Itt végezzük az új furgonok összes mérnöki és tervezési munkáját. De dízelmotorjainkat is Dagenhamben gyártjuk, közvetlenül az út túloldalán, és az elektromos furgonokhoz is gyártunk erőforrásokat Halewoodban, Liverpool közelében.”
A vállalat európai termelésének nagy része viszont továbbra is Törökországban zajlik, és úgy tűnik, ez valószínűleg nem is fog a jövőben változni.
„A hatékonyságról szól, hogy a gyártást egy helyre összpontosítsuk, ahelyett, hogy több telephelyünk lenne Európa-szerte.” – magyarázta Brankin asszony.
A Duntonnál jelenleg a tevékenység nagy része arra összpontosít, hogy mit hoz majd a Transit furgonok következő generációja. De vajon lesz-e valaha is egy újabb radikális, az eredeti modellhez hasonló korszakalkotó modell?
„Dolgozunk rajta!” – mondta Seamus McDermott, haszongépjármű-fejlesztési igazgató, amikor feltették neki ezt a kérdést.
Úgy véli, hogy az ügyfelek elvárásai egy furgontól 60 év alatt nem igazán változtak. Továbbra is a megbízható, sokoldalú és olcsón üzemeltethető modelleket keresik és ez a lényeg. De ennek a célnak az elérési módja ma már egészen más.
„Az elektromos járművek üzemeltetése és javítása olcsóbb.” – mondta.
„Továbbá, amikor több szoftveresen definiált, ’okosabb’ járművet vezetünk be, a flották távoli kezelésének lehetősége a költségek csökkentésében is segíteni fog. Tehát a forradalom a meghajtásról és a szoftverekről fog szólni.”
Edmund King, az AA elnöke szerint amíg a Transit márka már 60 éve közöttünk van, egyre bizonytalanabb jövő felé tart. „A 60-as, 70-es és 80-as években, ha valakinek a felmenője Transittal járt, akkor ő maga is Transitot vett.” – mondta.
„Azt hiszem, ez most változik. Nagyobb a verseny a furgonpiacon, ezért a márkahűség biztosan nem olyan erős, mint régen.”
Forrás: BBC
