A Ford bejelentette, hogy a működésében és vezetésében is változtatásokat hajt végre
2020.10.05
A Ford folytatja globális üzleti tevékenységének áramvonalasítását és átalakítását, változtatásokat hajtva végre a vállalat szervezetében és működésében, hogy olyan kiváló teljesítményt nyújtson, ami előnyös az ügyfelek számára, és tartósan nyereséges növekedést eredményez.
Jim Farley, aki most vette át Jim Hackettől a Ford elnök-vezérigazgatói posztját, egy virtuális értekezleten találkozott a vállalat globális csapatával, ahol röviden ismertette legfontosabb céljait és a várható szervezeti változásokat.
Farley elmondta, hogy a
Ford sürgősen nekilát átformálni autóipari tevékenységeit, javítva ezzel a minőséget, csökkentve a költségeket és felgyorsítva az alulteljesítő üzletágak átalakítását.
Ezzel egy időben a Ford a következőkkel gyorsítja fel növekedését:
- Több tőke, forrás és tehetség befektetése a legerősebb üzletágakba és jármű-franchise ágazatokba.
- A már most is ágazatvezető haszongépjármű-üzletág további bővítése egy sor szoftveres szolgáltatással, amelyek vásárlói hűséget és állandó bevételi forrásokat biztosítanak.
- Tisztán elektromos hajtású, ’jellegzetesen Ford’ járművek széles, globális kínálata, amelyben egyaránt szerepel a Transit, az F-sorozat, a Mustang, az SUV-k és a Lincoln.
- Még több megfizethető modell beillesztése a globális kínálatba, beleértve Észak-Amerikát is.
- Új ügyfélközpontú üzletágak beindítása, amelyek alapja az Argo AI világszínvonalú önvezető rendszere.
„
Az elmúlt három évben Jim Hackett vezetésével komoly lépéseket tettünk előre, megnyitva az ajtót annak lehetősége előtt, hogy egy életteli, nyereségesen növekedő vállalattá váljunk.” -
mondta Farley. „
Most eljött az idő, hogy belépjünk ezen az ajtón.”
„
Olyan elszántan lépük a ringbe, mint egy bajnok kihívója. Tőkét fektetünk be a nagyobb mérvű növekedés és a jobb megtérülés érdekében, hogy értéket teremtsünk, és hogy remek termékeinkkel és szolgáltatásainkkal egy életre megnyerjük vásárlóinkat.”
E prioritások megvalósításához a Ford megváltoztatja működési modelljét:
- A termék- és ügyfélcsoportokhoz kapcsolódó döntéshozatal és feladatkör-kijelölés három regionális üzleti egységben koncentrálódik: Amerika és a nemzetközi piac, Európa, illetve Kína.
- Az innováció felgyorsítása annak érdekében, hogy a Ford vezető szerepet töltsön be az olyan új üzletágakban, mint az önvezetés és a mobilitás.
- Az iparágban szerzett szakértelem kiaknázása, hogy a Ford olyan járműveket fejleszthessen, amelyek konnektivitása világszínvonalú.
- A technológia és a szoftverek felszabadítása úgy, hogy a Ford közben egyedi és jellegzetes maradjon.
- A háttérben rendelkezésre álló sokféle eszköz, tapasztalat és tehetség átgondolt hasznosítása és gyarapítása a vállalat minden területén.
Farley elmondta, hogy a vállalat célja a stabil működési eredmény, aminek fontos része a bevételek 8 százalékát kitevő, kamatok és adók előtti korrigált eredmény, illetve az erős autóipari cash flow, mert ezekre támaszkodva a vállalat szabadon tervezhet olyan befektetéseket, amelyek még több vásárlót és gyorsabb növekedést eredményeznek.
A Ford ma a vállalat vezetésében is bejelentett néhány változást.
2020. október 02-től az 54 éves
John Lawler irányítja pénzügyi igazgatóként a Finance és a Ford Motor Credit szervezeteket.
Lawler Tim Stone-t váltja a poszton, aki elfogadta egy kutatással és mesterséges intelligenciával foglalkozó szoftvercég, az ASAPP Inc. felkérését az ügyvezető igazgatói és pénzügyi igazgatói pozícióra. A zökkenőmentes átmenet biztosítása érdekében Stone október 15-ig a Fordnál marad.
Lawler egészen mostanáig a Ford önvezető járművek részlegének vezérigazgatója és a mobilitási partnerkapcsolatok részleg alelnöke volt, és a Fordnál eltöltött 30 évének nagy részében a pénzügyi vezetésben és az általános menedzsmentben dolgozott. Közel négy évig a
Ford China elnökeként tevékenykedett, és ebben az időszakban a vállalat országos szintű rekordteljesítményt ért el. Korábban vállalati kontroller és pénzügyi igazgató volt a globális piacok részlegen, illetve globális stratégiai vezetőjeként is dolgozott.
„
John töviről-hegyire ismeri a vállalatot, tisztán látja és eltökélten akarja a Ford előtt álló lehetőségeket, és meg is fogalmazza, mit kell tennünk ezekért.” -
mondta Farley. „
Pénzügyi igazgatóként sokat segít majd abban, hogy finanszírozni tudjuk elképzeléseinket.”
A Ford később nevezi majd meg Lawler utódját az eddigi posztján, aki átveszi az Új Vállalakozások csoport irányítását.
„
Tim karakteres egyéniség, aki mindannyiunkat arra késztetett, hogy kitartóan koncentráljunk ügyfeleinkre: arra, amire vágynak és amire szükségük van.” -
mondta el Farley. „
”
Jeff Lemmer, a Ford informatikai igazgatója január 1-én nyugdíjba vonul, miután 33 évet töltött a vállalatnál. Utódját a technológiai és szoftveres platform élén hamarosan megnevezik.
„Jeff kiváló vezető volt, és ez minden korábbinál jobban bebizonyosodott ebben az évben, amikor ő és IT-csapata teljes konnektivitást biztosított cégünk számára a járvány alatt.” - nyilatkozta Farley. „A Ford világszerte több mint 100.000 számára biztosította, hogy gyakorlatilag egyetlen éjszaka leforgása alatt átálljanak távmunkára a koronavírus-veszély miatt, és informatikai rendszereink hibátlanul működtek.”
A Ford két kulcsfontosságú terület iránti elkötelezettségét is megerősíti azáltal, hogy külön vezetőket nevez ki a Lincoln Motor Company és a globális marketing részleg irányítására.
Az 53 éves Joy Falotico, aki már majdnem három éve dolgozott a Lincoln elnökeként és a Ford marketing-igazgatójaként, a jövőben kizárólag a Ford luxusmárkáját fogja irányítani, és a vállalat hamarosan egy új, önálló marketing-igazgatót nevez ki. Falotico közvetlen felettese Kumar Galhotra, az amerikai és nemzetközi piacokért felelős elnök lesz.
„Joy ezentúl minden erejével arra összpontosíthat, hogy a Lincoln remek modelljeivel és szolgáltatásaival, illetve megkülönböztetett minőségű vásárlói élményével a márka egyre komolyabb globális növekedés elé nézzen.” - mondta Galhotra. „A Lincoln teljes egészében átalakított modellkínálata kiválóan megfelel az amerikai vásárlóközönség igényeinek, nem beszélve a kínai piacról, ahol jelenleg is folyik a Lincoln Aviator és a Corsair gyártása a helyi vásárlók számára – és ez még csak a kezdet!”
Az európai szervezetet érintő változás, hogy az év végén nyugdíjba vonul az 57 éves Dale Wishnousky, a Ford Európa gyártásért felelős alelnöke. Pályafutását 1987-ben kezdte a Fordnál, és számos országban töltött be a gyártási és szolgáltatási vezetői posztokat. Wishnousky utódja az 53 éves Kieran Cahill, a Ford Európa gyártási és stratégiai projektjeinek eddigi igazgatója, akinek kinevezése mostantól érvényes.
Forrás: Ford Europe